Irányítástechnikát tervez  a Fővárosi Vízművek Tiranában


Becsült olvasási idő: 1 perc

A Fővárosi Vízművek és a Tiranai Víz- és Csatornázási Művek együttműködése már ötéves múltra tekint vissza. A budapesti szakemberek már két sikeres projekttel járultak hozzá az albán főváros víziközmű-rendszerének korszerűsítéséhez. Míg 2017 még csak az ismerkedésről, felmérésről, helyzetértékelésről szólt, ezt követően már konkrét műszaki javaslatokat tartalmazó közép-hosszútávú fejlesztési tervet tettek le az asztalra.

A javaslatok között szerepelt egy olyan rendszer kialakítása, amely Budapesten már jól vizsgázott, és évtizedek óta szolgál az ivóvízellátás üzemirányításának hátteréül. Az úgynevezett SCADA-rendszer megtervezésére kötött megállapodás a tiranai víziközmű-szolgáltató teljes műszaki infrastruktúrájának a felmérését követően megvalósuló stratégiaalkotást, majd ennek alapján minden egyes objektum irányítástechnikai kiviteli tervének az elkészítését foglalja magában.

A 365 naptári napra tervezett projekt megvalósításának a lehetőségét két albán vállalattal közös konzorcium vezetőjeként nyerte el a Fővárosi Vízművek egy kétfordulós közbeszerzési pályázaton. Azon túlmenően, hogy  bizonyítani kellett a projekt megvalósításához szükséges háttér és a kapcsolódó referenciáik meglétét, be kellett mutatni a konkrét műszaki és módszertani elképzeléseket, a pénzügyi ajánlattal együtt.  A Fővárosi Vízművek vezette konzorcium hat másik pályázót maga mögé utasítva a legmagasabb pontszámmal végzett az első helyen, és kapott megbízást a több mint 452 ezer euró összértékű feladat elvégzésére.

A Fővárosi Vízművek 60 százalékos részesedése némileg hozzájárul a társaság anyagi nehézségeinek enyhítéséhez. Az elnyert pályázat Jól illeszkedik a cégnek azokhoz a törekvéseihez, hogy a vízdíjbevételek elmaradt emelésének ellensúlyozására a munkatársak meglévő szakértelmére és üzemeltetési tapasztalatára építve, értékteremtő munkával és alternatív bevételekkel pótolják a biztonságos működéshez szükséges források egy részét.          

A szakembereknek pedig a sok munka és nagy kihívás mellett fejlődési lehetőséget és egyben nagy megtiszteltetést is jelent a projektben való részvétel, hiszen egy európai főváros üzemirányításának alapjait fektethetik le. Reményeink szerint a vállalat nemzetközi ismertségének és elismertségének további erősítésével további külföldi projektlehetőségek is megnyílnak nem csak a balkáni térségben, hanem a világ más, ivóvíz- vagy szennyvíz-kihívásokkal küzdő régióiban.

Borítókép: Adobe Stock

MTI